fociajanlo_cover

Az AG Sport liga 2018/2019-es őszi idénye ismét izgalmakkal teli hétvégéket hozott nekünk, futballrajongóknak. Az idényben két csapat csatlakozott a járási legfelsőbb bajnoksághoz: Csallóközcsütörtök csapata a kerületi V. liga kiesőjeként, Somorja B pedig a VII. liga bajnokaként szállt be a bajnoki megmérettetésekbe.

 

Sokáig úgy tűnt, hogy a csallóközcsütörtökiek gond nélkül söpörnek végig a mezőnyön, hiszen egészen a 10. fordulóig minden mérkőzésükről győztesen távoztak. A 11. fordulóban azonban egy incidens miatt saját helyzetét nehezítette meg a kerületet is megjárt alakulat: a Nagypaka elleni rangadón az 56. percben (1:1-es állásnál) félbeszakadt a mérkőzés, mivel a vendég csütörtökiek inzultálták a játékvezetőt. A Sporttechnikai bizottság döntése alapján a mérkőzést 3:0-ra a nagypakaiak nyerték, ráadásul további három pontot levontak Csallóközcsütörtöktől, kizárták őket a fair-play versenyből és elveszítették a jogot a téli teremtornán való részvételtől és játékosuk, Verdin Filip 12 hónapos eltiltást zsebelt be. Egy további Csallóközcsütörtök-vereségnek is köszönhetően a somorjai fakó végül átvette a vezetést a bajnokságban, s remek mérleggel telelnek az élen, ráadásul 64 gólt szereztek az elmúlt hónapokban, amely egészen kiemelkedik a mezőnyből: akadt olyan mérkőzés, ahol 11-szer találtak be, de gyakran hatszor vagy hétszer is betaláltak. A harmadik helyre a balonyiak küzdötték fel magukat, akik öt ponttal kevesebbet gyűjtöttek be, mint az élen álló Somorja B.

 

A dobogós helyezések után felsorakozó csapatok minimális pontkülönbségekkel foglalnak helyet a tabellán. Nagy meglepetést okoznak eddig a bakaiak, akik tavaly még harcban álltak a bajnoki cím megszerzéséért, idén pedig egyelőre a tabella 9. helyén állnak, s többször szenvedtek vereséget, mint ahányszor győzelemnek örülhettek. Az AG Sport ligában második szezonjukat töltő csapatok közül csupán Felbárnak sikerült az első tízbe bekerülnie, Nyékvárkony, Nagypaka és Nagyudvarnok csapatai egyelőre nem tudtak kiemelkedni a mezőnyből. A legrosszabb pozícióban a sereghajtó felsőpatonyiak vannak, akik az elmúlt 15 fordulóban mindössze 4 pontot gyűjtöttek be. Mindent összevetve, nem kevés csapatnak kell majd új stratégiát kidolgozni, ha előrelépést szeretnének tavasszal, s fel van adva a lecke a téli felkészülési időszakra.

 

Az őszi idény számokban:

Ősszel összesen 120 mérkőzést rendeztek meg az AG Sport ligában. A lejátszott találkozókon 452 találat került a jegyzőkönyvekbe, amely átlagosan 30 gólt jelentett fordulónként. A legtöbb gólörömöt a somorjai fakó játékosaitól láthattuk, akik a már említett 64-szer találtak be az ellenfelek kapujába. A legkevesebbszer a balonyiak hálójába találtak be a csapatok - mindössze 14-szer sikerült átjátszani a védelmüket, ellentétben az izsapiakkal, akiknek 53-szor kellett a gólvonaluk mögül kiszedni a lasztit. A legjobb góllövőért zajló küzdelemben eddig a somorjai Bujka Nicolas vezet, aki 20-szor volt eredményes, mögötte a pozsonyeperjesi Tomaček László 13 találatnál jár. Sárga lapból 396-ot, piros lapból 35-öt osztottak ki a játékvezetők. A legtöbb sárgát (8) a csallóközcsütörtöki Fitos Szilveszter gyűjtötte be, a legtöbb piros lapot a nagyudvarnoki színekben játszó Méhes Mátyás és Cserge József gyűjtötték be (2-2).

 

Az őszi tabella:

1.Somorja B                      15       12       1         2         64:15  37
2.Csallóközcsütörtök 
    15       12       1         2         34:17  34
3.Balony        
                    15       10       2         3         44:14  32
4.Ekecs-Ap.szak.       
    15       9         1         5         31:22  28
5.Szentmihályfa         
    15       8         3         4         20:16  27
6.Pozsonyeperjes       
    15       8         1         6         27:15  25
7.Dióspatony 
                  15       7         3         5         27:23  24
8.Felbár         
                    15       7         2         6         26:19  23
9.Baka
                                  15       6         2         7         28:22  20
10.Egyházgelle          
    15       6         1         8         23:28  19
11.Nyékvárkony        
    15       6         0         9         26:43  18
12.Nagypaka 
                    15       4         4         7         26:35  16
13.Nagyudvarnok     
     15       4         3         8         23:34  15
14.Izsap        
                     15       3         2         10       23:53  11
15.Hegyéte    
                    15       3         1         11       14:46  10
16.Felsőpatony      
            15       1         1         13       16:50  4

 

Bazsó Tímea